Vidéki városaink jellemzően hidat képeznek az álláslehetőségek színes kínálata és a nyugodtabb tempójú hétköznapok között. Bár tény, hogy munkaerőpiaci szempontból a főváros jár az élen, sokan inkább vidéken vállalnak munkát és a békésebb életmódot preferálják.
Nyugalmasabb taposómalom
A felnőtt létnek megvannak a saját, mindenki által tapasztalt különböző velejárói, problémái és természetesen nagy volumenű döntései. A hétköznapokat ezekben az években, évtizedekben már egészen máshogy, más fókuszpontok köré kell rendezni, mely egy idő után rutinszerűvé válik, ám idő, míg kellőképpen beletanulunk. Az egyik legsarkalatosabb kérdés ez esetben persze nem más, mint a munka és karrier, melynek tudatos felépítése önmagában is teljes embert kíván.
Ehhez kapcsolódóan pedig az is felmerül, hogy hol képzeljük el életünket, a fővárosban vagy inkább vidéken töltenénk a dolgos hétköznapokat. Ez sajnos nem minden esetben szabad választás kérdése, hiszen munkaerőpiaci szempontból mindenképpen Budapest az etalon, így a legnagyobb valószínűséggel itt találjuk meg a legtöbb álláslehetőséget és kedvező karrierutat. A fővárosi hétköznapok tempója azonban nem való mindenkinek, így érdemes lehet mérlegelni.
Ha valamiféle egyensúlyt szeretnénk keresni a békésebb életmód és a kedvező álláslehetőségek között, a budapesti agglomeráció mellett mindenképpen a vidéki városok lehetnek a célpontok. Ezek a helyek ugyanis akár ingázva, akár helyben jó álláslehetőségeket kínálnak, az élet egyéb területein ugyanakkor nyugodtabb körülményeket, kedvezőbb költségeket és egy élhetőbb tempót biztosítanak. Bár sok vidéki város említhető ebben a tekintetben, egy állás Pécs városában vagy környékén mindenképpen ide sorolandó.
Valahol messze délen
Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a túlságosan Budapest köré rendezett munkaerőpiaci lehetőségek némiképp szűkítők, de tény, hogy a főváros messze kiemelkedik a mennyiség és sokszor a minőség tekintetében is. Ennek azonban ára van, a budapesti hétköznapok tempóját pedig nem mindenki képes tolerálni. Sokan eleve a főváros közelébe sem merészkednek, hanem igyekeznek helyben, vagy lakóhelyük környékén megtalálni a megfelelő munkalehetőségeket.
A vidéki városokban és azok környékén élők olyan szempontból kivételezett helyzetben vannak, hogy ezekben a térségekben jellemzően a munkalehetőségekből sincs hiány, a nyugodtabb, zöldebb környezet azonban eleve adott, ahogy például a kedvezőbb lakhatási és egyéb költségek is errefelé billenthetik a mérleg nyelvét. Egy állás Pécs városában tehát nem csupán karrier szempontból lehet kedvező, de az ehhez lazábban kötődő feltételrendszerek okán is.
Állásokból pedig jellemzően nincs hiány, hiszen bár a gazdag bányászat és ipar már a múlté, Pécs és a hozzá hasonló városok ma is képesek erős szereplői lenni a hazai gazdaságban. A paletta pedig jellemzően sokszínű, így például egy hegesztő állás Profession által kínált lehetőségei mellett ugyanúgy megtaláljuk a hagyományosabb álláshelyeket, értelmiségi munkákat és a más szektorokhoz kötődő opciókat. Adott esetben pedig akár földrajzi alapon is kereshetünk.
Hosszabb távon is megfelelő

Egy állás Pécs városában tehát amellett, hogy sokféle nyitott pozíciót kínál, lényegében önmagában is garantálja a sokak által vágyott békésebb, lassabb tempójú hétköznapokat. A hazánk délnyugati részén található megyeszékhely természetes és épített környezete is csodálatos, így a körülmények már önmagukban is képesek lehetnek elcsábítani és maradásra bírni. A város álláspalettája pedig sokak számára kínál lehetőségeket, a legkülönfélébb szektorokban.
Bár a legtöbb állás Pécs iparán kívül érhető el, ha valaki ezen a területen keres, akkor is talál, ráadásul a város elkötelezett az ilyen irányú fejlesztések mellett. A régebb óta jelenlévő dohánygyár és gépgyár mellett megjelentek nemzetközi cégek is, akik a repülőgép- és autóipar területén tevékenykednek. Ez is jól mutatja, hogy a város egyéb erősségei mellett az ipar is egyre komolyabb hangsúlyt kap, ezzel számos állást Pécs e szektorában megteremtve. Ez azonban csak a kínálat egy része.
Mivel a városban az oktatási és kulturális élet is kiemelkedő, illetve a turizmus tekintetében sem érheti a helyet panasz, ezek a területek is sok nyitott pozíciót kínálnak. Egy állás Pécs városában pedig hosszabb távon is jó lehetőség lehet, hiszen a már említett békés környezet, hagyomány és modernség találkozása, illetve a kedvezőbb kapcsolódó költségek többek számára teremthetnek olyan feltételeket, melyekkel érdemes lehet élni. Egy állás Pécs városában vagy környékén éppen ennek lehet az alapja.