Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor egy kapcsolatban idővel a megszokás lesz az úr, és olyan, mintha mindig ugyanazok a napok ismétlődnének. A közös élmények, programok ugyan megmaradnak, de valahogy a szenvedély lángja már nem ég olyan intenzitással, mint korábban.
Ez teljesen természetes, hiszen a párkapcsolatoknak van egy sajátos ritmusa, és a kezdeti lángolást, lendületet, “rózsaszín ködöt” egy idő után felváltja egy sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb időszak, amikor már egy jól megszokott rutint kezdünk el követni.
Az egyhangúság és a monotonitás azonban komoly probléma is lehet, ami ezt jelzi, hogy ideje változtatni valamin és új dolgokkal kísérletezni. Például beszerezhetünk néhány eszközt a Desirel webshopjából, amik a BDSM területéhez kapcsolódnak. Ezek a termékek ugyanis garantáltan egy új világot nyitnak meg előttünk.
BDSM, amit sokan félreértenek
A mozaikszó hallatán sokan egyből extrém dolgokra, helyzetekre gondolnak, amiket nagyon távolinak éreznek maguktól, és a legkevésbé sem érzik úgy, hogy szívesen kipróbálnák őket. Ennek általában az az alapja, hogy a legtöbben a könyvekből, illetve a filmekből ismerik ezt a területet, vagyis annak extrémebb változatát.
Ez okozza a félreértést. Valójában azonban nem különc vagy beteges szexuális technikákról, gyakorlatokról szól, hanem arról, hogyan léphetjük át a saját korlátainkat, hogyan próbálhatunk ki különféle szerepeket úgy, hogy közben teljes biztonságban érezzük magunkat.
A változatosság ereje
A rutin, a megszokás és a kiszámíthatóság nem feltétlenül rossz dolog, hiszen ezek nélkül nem jöhet létre egy stabil, hosszú távon is tartós párkapcsolat. A probléma az, hogy emellett a kísérletezés, a játék és a spontaneitás teljesen eltűnik, ennek hatására pedig csak a mindennapokra, a problémák megoldására koncentrálunk.
Amikor minden ugyanúgy zajlik, úgy érezhetjük, hogy a napok egyformák, és minden unalmas, amit együtt csinálunk – az ágyban is. Bár ez a fajta megszokás rendkívül kényelmes, hosszú távon kiüresítheti a kapcsolatot, mi pedig eltávolodhatunk egymástól.
Ezért olyan fontos a változatosság, az apró újítások, a rutin megtörése, a megszokott keretekből való kilépés. A BDSM pontosan erre ad lehetőséget, hiszen ki tudunk lépni a szokásos szerepeinkből, és újfajta dinamikákat próbálhatunk ki a másikkal.
Bizalom és kommunikáció: a BDSM alapja
Bár ehhez a területhez tartozik az alá- és fölérendeltségi viszony, nagyon fontos, hogy ez teljes mértékben biztonságosan történjen. A BDSM nem a másik bántásáról, megalázásáról szól vagy arról, hogy fájdalmat okozunk neki.
Sokkal inkább arról, hogy két ember, akik teljes mértékben megbíznak egymásban olyan dolgokat próbálnak ki, ami mindkettőjüknek jól esik. A párok ki szoktak találni biztonsági jelszót, ami, ha elhangzik, akkor mindkettőjük számára egyértelmű, hogy a játék véget ért.
Látható tehát, hogy a BDSM sokat segíthet abban, hogy kicsit feldobjuk, izgalmasabbá tegyük a hálószobában zajló eseményeket, és egyáltalán nem kell félnünk, hogy ez egy bizarr dolog lesz.