Ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk, és a különféle okoseszközeinket is másképpen használjuk. A tablet egy tipikus példája annak, mennyiféle módja van egy kütyü alkalmazásának.
A gyerekek például otthon veszik elő, tanuláshoz és játékhoz kell nekik, ezzel szemben egy üzletember magával fogja vinni a készüléket egy tárgyalásra is. Az eltérő használatból következik, hogy a táblagépet védő kiegészítőket is jól meg kell választani.
A Spigen Apple tablettokjainak kínálatában szétnézve láthatjuk azt is, milyen sok eshetőség kínálkozik. Nézzük is, mi alapján rendeljük meg az ideális tokot az eszközünkhöz!
Tablettok gyerekeknek
Manapság igen gyakori, hogy a kisiskolások tabletet kapnak ajándékba karácsonyra, születésnapra, hiszen egy ilyen készüléknek nagy hasznát veszik a tanulás során. Már 7-8 éveseknek is nyugodtan rendelhetünk táblagépet, jó is, ha hamar megtanulják kezelni.
A jelenlegi szabályozások szerint okoseszközt nem vihetnek be a nebulók a tanórára, így arra készüljünk, hogy főleg otthon lesz használva a készülék. Ettől függetlenül kell rá tok! Ez a kellék ugyanis véd a leesés, a rácsöppenő folyadék ellen, de megfogni is kényelmesebb a tabletet.
A Spigen Apple tablettokjainak kínálatából olyat érdemes választani, amely beépített állványfunkcióval is rendelkezik, mert ez filmnézéshez is megfelelő.
A gyerekeknek fontos lehet a tok színe is: szerencsére van mód ez alapján is dönteni, kislányoknak választhatunk például rozéarany kivitelt is egy iPad Pro 11″ 2024 készülékhez.
Üzletembereknek való változat
Abban az esetben, ha a tabletet főleg munkához használjuk, és gyakran magunkkal is visszük, akkor más szempontoknak kell érvényesülniük a választás során. Itt nem biztos, hogy a szín alapján kell dönteni, lényegesebb lesz a tartósság, de a dizájn is.
Az iPad tokok között biztosan mindenki megtalálja a neki valót: a lényeg, hogy pontosan a készülék típusának megfelelőt rendeljünk. Az Apple Pencil helye is legyen meg. Szerencsére a gyártó gondolt erre is a kialakítás során.
Ha tok kerül az iPadre, akkor sokféleképpen elhelyezhetjük az asztalon a tabletet, meetinghez, de képszerkesztéshez is használhatjuk. Gördülékenyebb lesz a levelezés, böngészés is. Nem mellesleg a védőeszköz meggátolja azt is, hogy a táskánkba téve a táblagépet megkarcolódjon a képernyő.
Tablet otthoni tevékenységekhez nőknek
A háziasszonyoknak is jól jön egy tablet, főzés, takarítás során például nagyon praktikus egy ilyen eszköz. Míg a konyhai előkészületek folynak, el lehet indítani egy podcastot, sorozatot, de remek főzési tippeket is lehet nézni a táblagépen.
Délutáni jóga? Az egészséges életmód hívei gyakran szánnak időt egy kis mozgásra. A laptoppal és a mobillal szemben egy iPad különösen jó szolgálatot tesz az otthoni sportoláshoz: ezen lehet nézni a gyakorlatokat. Itt is fontos, hogy állványfunkcióval ellátott tokot válasszunk.
A Spigen Apple tablettok tekintetében sokféle lehetőséget kínál, akár dizájnos, akár erősen ellenálló, strapabíró kivitelt keresünk, itt meg fogjuk találni.