A sokak számára vonzó ízesített cigaretták árusítását 2020-ban betiltották, így se mentolos, se más ízben nem érhetők el, a szivarka azonban továbbra is lehetőséget nyújt az ízeket kedvelő dohányosok számára.
Az ízesítetlen formában is elérhető, a cigarettához hasonló, de annál kisebb szivarka vagy cigarillo kedvező alternatívát jelenthet a dohányosok számára, ugyanis lényegesen olcsóbb termék. A Humidorshop.hu kínálatában kapható elegáns szivartokban bárhová magunkkal vihetjük. Azonban legyen tisztában azzal, hogy ennek füstölése is ugyanolyan ártalmakkal jár, akár a többi dohánytermék. Mit érdemes tudni róla? Cikkünkben ennek jártunk utána, mutatjuk, tartson velünk!
Mi a szivarka?
Azoknak, akiknek egy szivar elszívása túl hosszadalmas, de egy cigarettánál nagyobb élményt szeretnének, a szivarka lesz a megfelelő. A cigarettára emlékeztető, azzal nagyjából megegyező hosszúságú, de rendszerint vékonyabb, ellenben háromszor annyi dohányt tartalmazó szivarka szintén gyors dohányzásra ad lehetőséget. Annyi a lényeges különbség a két termék között, hogy míg a cigaretta burkolóanyaga fehér hőpapír, addig a cigarillók esetében az aprított dohány valódi dohánylevélbe vagy barna dohányalapú papírpótlóba van sodorva. Továbbá rendszerint jobb minőségű dohányt tartalmaznak, ezért gazdagabb, erősebb aromával rendelkeznek. A másik különbség az elszívás etikettjében van, ugyanis míg a cigit gyorsan füstölik el, a szivarkát ki kell élvezni, és az erős füstjét sem szokás letüdőzni.
Nagy népszerűségét mégis annak köszönheti, hogy ma ez az egyetlen ízesített dohánytermék, amely vaníliás és gyümölcsös ízekben is kapható.
Tegye stílusossá a dohányzást!
A cigarettázók többsége az eredeti csomagolásban viszi magával a dohányrudakat, és rendszerint a keze ügyébe kerülő gyufával, öngyújtóval, parázzsal gyújtja meg. Persze vannak, akik szipkába fogják a cigarettát, így téve stílusossá a füstölést, illetve csökkentve az ártalmas anyagok tüdőbe jutását.
Egy szivaros vagy pipás számára a füstölés elképzelhetetlen stílusos kiegészítők nélkül. A szivarok eleve gondos tárolást igényelnek, amelyhez a művészien megmunkált humidorok biztosíthatnak optimális körülményeket. Továbbá hasznos kellékek még a szivaröngyújtók, amelyek a dohány megfelelő izzítását teszik lehetővé, a szivarvágók és a szivarfúrók, valamint a nagy mennyiségű hamu felfogására, a szivarok pihentetésére szolgáló nagy méretű szivaros hamutálak.
A pipások is számtalan kiegészítővel rendelkeznek, amelyek megkönnyítik a pipa tömését, a hamu eltávolítását, az eszköz tisztítását.
Szivarka kiegészítők
Az átlagosan 7-10 cm hosszú, 6-9 mm átmérőjű szivarkák 3 g dohányt tartalmaznak, így az aroma tekintetében közelebb állnak a szivarokhoz. Léteznek kézzel sodort cigarillók, de általában géppel készülnek.
Elszívásuk több időt igényel, mint a cigarettáké, és a szivarokhoz hasonlóan kellemes időtöltést jelent. Elegánsabbá teheti, ha a szálakat bőr vagy fém szivartokban tárolja, továbbá szipkával szívja.