Nyelvet tanulni sosem késő!

2024. május 10.

Bár ma már alig van olyan ember, aki legalább általános iskolában ne tanult volna néhány évig nyelvet, azért még köztük is szép számmal akad olyan, aki teljesen simán újra is kezdhetné a tanulást, mert annyira instabilak az alapok.

Aztán persze ott vannak azok is, akik egyáltalán nem tanultak angolul, vagy azok, akik az állandó tanárváltások miatt nem tudtak túllépni az örök újrakezdő szinten. No meg persze van még egy kevésbé széles réteg, akik felfrissíteni akarják a tudásukat, vagy épp a középhaladóból haladóvá szeretnének avanzsálni, esetleg a felsőfokú nyelvtudás vagy nyelvvizsga megszerzése a cél.

Bennük egy közös biztosan van: méghozzá nem más, minthogy az Oxford Corner Könyvesbolt kurzuskönyvei közül valamelyikre egészen biztosan szükségük lesz. Mert nyelvet tanulni kurzuskönyv nélkül olyan, mint terv nélkül építkezni.

Mire jó a kurzuskönyv?

Többek között arra, hogy irányt mutat: segít eljutni A pontból B-be úgy, hogy közben mindent megtanulhatunk, amire az adott szinten szükségünk lehet. Azzal, hogy tudjuk és látjuk, hogy mi vár ránk, a saját dolgunkat könnyítjük meg.

Ezeket a kurzuskönyveket már eleve úgy tervezték, hogy akár egyedül is feldolgozhatóak legyenek, így még csak tanfolyamra sem kell járnunk ahhoz, hogy elsajátítsunk egy nyelvet. Éppen ezért fontos, hogy legyen egy szakértő – jelen esetben a tankönyv szerzője –, aki megfogja a kezünket, és mutatja az utat.

Persze akár járhatunk nyelvtanfolyamra is, akkor is fontos, hogy szép és sértetlen anyagokból tanuljunk: a fénymásolatok hamar képesek maguk alá temetni a rendszerezettséget, a motivációt és az eredményességet.

Milyet válasszunk?

Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a nyelvkönyvek kiadói ma már mindenkire gondolnak, így különböző könyveket dolgoztak ki a különféle célcsoportoknak.

Így aztán teljesen más jellegű kurzuskönyvet talál magának az, aki kamasz, aki felnőtt, aki gyermek, aki idős, aki általános nyelvet vagy épp ellenkezőleg, szaknyelvet tanulna. A variációk száma csaknem végtelen, és még ráadásul szinte mindegyik tankönyvhöz tartozik legalább egy munkafüzet, sőt, sok esetben még szókincses vagy nyelvtani összefoglaló is.

Ezért a legfontosabb nulladik lépés mindig az legyen, hogy megnézzük, mi a célunk a nyelvtanulással, valamint az életkorunkat sem árt számításba venni!

Ha mindezek megvannak, akkor egészen biztosan képesek leszünk jól választani.

Jó, ha lebeg előttünk egy cél!

A kitűzött cél jó, ha végig ott lebeg a szemünk előtt, hiszen amint szem elől tévesztjük, hajlamosak vagyunk motivációvesztetté válni, az pedig mint tudjuk, a feladás melegágya.

Épp ezért érdemes olykor a könyv végére lapozni, hogy lássuk, mit fogunk tudni, mire leszünk képesek abban az esetben, ha végigmegyünk az adott kurzuskönyvön!

Nem érdemes hát tovább halogatni, nyárra már egész használható kis nyelvtudást tudunk magunkra szedni, ha mihamarabb nekiállunk!

Ajánló