Ugye, hogy milyen egyszerű dolga volt a vállalkozásoknak az internet berobbanása előtt? Elég volt a helyi újságban hirdetni vagy teleszórólapozni a várost, és máris mindenki értesült a legfrissebb ajánlatokról vagy akár az új termékről, szolgáltatásról.
Persze azt azért nem állítjuk, hogy bármelyik változat nagyon környezetbarát megoldás lett volna, de talán a hatékonyságát senki sem vonja kétségbe.
Azonban a világ változik, így a vállalkozások marketingje is teljesen másként alakul a néhány évvel ezelőttihez képest. Ami pár éve még teljesen elképzelhetetlen volt, az mára már alapvetés. Ilyen többek között a közösségi média is, amelynek felületei igencsak nagy tudást követelnek meg. Azonban nem minden cég alkalmaz külön marketingest, és a cégvezető sem érthet mindenhez, éppen ezért érdemes a Klikkmarketing közösségi média menedzsmentet érintő szolgáltatását igénybe venni!
Speciális tudást igényel!
Aki próbált már bármilyen közösségi oldalt menedzselni, az tökéletesen tisztában van azzal, hogy igen különleges tudást igényel, legyen szó bármelyikről is.
A cégek java része ezidáig nem fordított kellő figyelmet ezekre az oldalakra, és valamelyik alkalmazott kapta meg úgymond bónuszfeladatként az oldalak kezelését, ma már korántsem ez a bevett szokás.
Marketinges cégek és szakemberek hemzsegnek a piacon, eredményeket ígérve, sőt, sokszor csodákkal kecsegtetve. Éppen ezért mindenképpen tanácsos arról meggyőződni, hogy valódi tudással rendelkező szakemberekre készülünk rábízni a social media felületeinket, vagy sem!
Mikor posztolj?
Bár alapvetően mindenki azzal van elfoglalva, hogy mit posztoljon, a mikor sokszor a legkritikusabb pontja az egésznek. Mert lehet bármilyen nagyszerű a tartalmad, ha nem jókor posztolod. Az organikus elérés növelése igazi vágyálom, ám az állandóan változó algoritmusokat nézve az is marad.
Ezzel együtt is természetesen törekedni kell arra, hogy minél több embert elérj ingyen és bérmentve, ezt pedig a következő módon érheted el:
- Egyrészt rendkívül fontos, hogy értékes, az oldaladnak megfelelő, releváns tartalmakat tegyél közzé, amelyek a legkisebb mértékben sem sértik a közösségi elveket.
- Másrészt pedig posztolj akkor, amikor a legtöbben használják az adott portált. Így például a Facebook esetében a kedd reggel a nyerő, míg a TikToknál a késő esti órákkal érdemes próbálkozni.
Természetesen ennek megvan a pszichológiája, így ha választasz szolgáltatót, aki menedzseli majd a közösségi oldalaidat, olyan mellett tedd le a voksodat, aki valóban oda tud figyelni ezekre a részletekre is.
Minden oldalon jelen kell, hogy legyek?
Örök érvényű igazság, hogy egyszerre csak egy lovat lehet megülni, ám ez nem kifejezetten igaz a közösségi média felületeire. Használd azokat, amelyek számodra relevánsak, ahol a célközönséged megtalálható. Ugyanakkor azokon a közösségi oldalakon is foglald be a vállalkozásod nevét, amelyet jelenleg ugyan nem szeretnél használni, de soha nem lehet tudni, mikor lesz rá mégiscsak szükséged.