Manapság egyre inkább fókuszba kerül az egészséges életmód, a tápanyagdús táplálkozás, a rendszeres mozgás, és ezekkel együtt a természetes immunerősítés is, melyek révén elkerülhetjük a különféle egészségügyi panaszok kialakulását.
A nyugati társadalomban hozzászoktunk ahhoz, hogy az egészségünkkel mindaddig nem foglalkozunk, míg valami probléma meg nem jelenik, amit kezelni kell. Ilyenkor elmegyünk a háziorvosunkhoz, aki felír nekünk egy gyógyszert.
Ma már azonban egyre inkább arra törekszünk, hogy ezeket a problémákat megelőzzük, ennek érdekében pedig olyan készítményeket szedünk, melyek segítenek az immunrendszerünk erősítésében. Ezek közé tartoznak többek között Dr.Sárkány saját fejlesztésű étrend-kiegészítői is.
Mai írásunkban bővebben is kifejtjük, hogy mit jelent pontosan a természetes immunerősítés, és arról is beszélni fogunk, hogy ezt hogyan valósíthatjuk meg a mindennapokban.
Mit értünk természetes immunerősítés alatt?
Ha nagyon egyszerűen szeretnénk megfogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy a természetes immunerősítés azt jelenti, hogy gyógyszerek, más szintetikus készítmények és egyéb orvosi beavatkozások nélkül támogatjuk a szervezetünk, immunrendszerünk működését.
Úgy is mondhatjuk, hogy megteremtjük azokat a feltételeket, melyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a testünk megfelelően tudjon működni és a kórokozókkal szembeni védekezőképessége hatékony legyen.
Hogyan valósítható ez meg?
Először is oda kell figyelnünk a helyes táplálkozásra, hogy vitaminokban, ásványi anyagokban és antioxidánsokban gazdag ételeket fogyasszunk. Lényeges továbbá az is, hogy rendszeresen mozogjunk, eleget aludjunk és megfelelő módon kezeljük a stresszt.
Mindezek mellett pedig a természetes alapú készítmények – például probiotikum, alvásminőséget javító emulzió, gyógygomba kivonatok stb. – rendszeres fogyasztásával is támogathatjuk a folyamatot.
Amit fontos észben tartani…
A természetes immunerősítés nem arról szól, hogy csodapirulákat szedünk, ez sokkal inkább egy életszemléletet jelent: arra törekszünk, hogy mindent megadjunk a szervezetünknek ahhoz, hogy erős és ellenálló legyen, és képes legyen működtetni a természetes öngyógyító képességét.
Bízunk benne, hogy ezek után nem kérdés, pontosan mit is jelent a természetes immunerősítés, és hogyan lehet azt megvalósítani a mindennapokban. Amennyiben odafigyelünk magunkra, a testi-lelki jóllétünkre, akkor elkerülhetjük a nem kívánatos betegségeket, egészségügyi panaszokat, így nem kell mellékhatásokkal járó gyógyszereket szednünk.
Az immunrendszerünk erősítése céljából sokféle készítményt tudunk szedni. Ott vannak például Dr.Sárkány komplex hatással rendelkező, természetes alapú étrend-kiegészítői, melyek az általános egészségünk megőrzésében és célzott problémák kezelésében is nagy segítséget nyújthatnak.